Erasmus oktatás Görögországban

Meghívást kaptam a meout.org-on keresztül, hogy IT területről érkező tinédzsereknek honlapkészítést oktassak. A ” “számítástechnikai háttér” mindenkinél megvolt, így egy kicsit távolabbról kezdtem az oktatást, azaz azt szerettem volna elérni, hogy megértsék, hogy a saját szemléletük, hozzáállásuk és látásmódjuk, hogyan hat ki jövőbeli munkájukra, az ügyfelek munkájára, a környezetükre.

Külön örültem, hogy a résztvevő tanárokat is be tudtam vonni a közös feladatokba, aktív és nem csak szemlélődő résztvevőivé váltak az alkalmaknak – az előző napi anyagot felelés formájában visszakellett mondaniuk úgy, hogy a tanulók “osztályozták”, feltételes állásinterjút gyakoroltunk. Visszajelzésként hónapok múlva az egyik tanár ezt küldte nekem: “Sokszor eszembe jutnak az előadásaidon elhanzott példák, témák. Jól bele tudod ültetni az ember fejébe az információkat. Sz. Dániel”

22 gyerek, 2 hét és felejthetetlen élményeket szereztem kint és kaptam a résztvevőktől! 

Legtöbbjüktől visszajelzése a szemléletük megváltozásához kapcsolódott, számukra a legfontosabb, hogy már másként viszonyultak az jövőjüket meghatározó alapvető kérdésekhez munkájukkkal és személyiségükkel kapcsolatban. 

Minden fiatalt arra bátorítok, hogy használja ki a Benne lévő lehetőséget és alkosson valami különlegeset a világban, hisz’ erre születtünk!

Utolsó napon a búcsúzkodás után egy diák odajött hozzám, hogy: “Nagyon köszönöm tanár úr, sokat tanultam!”